2017. június 5., hétfő

Nyári kapszula ruhatár (2017) - Kicsit másképp




Elmúlt egy újabb évszak, így ismét jelentkezem a szokásos kapszula ruhatár bejegyzéssel. Ezúttal azonban kicsit más megközelítésben, mint eddig.

Tavaszi tapasztalatok

A tavaszi kapszulámat nagyon jól sikerült összeválogatnom. Bár a cipők és a kabátok elég sűrűn cserélődtek, hiszen felváltva volt tavasz, sokszor már-már nyár, majd 3 fok és néha némi hóesés. Ehhez alkalmazkodni kellett.
Ez alkalommal végre elkezdtem igazán kreatívkodni és (számomra) váratlan dolgokat kombinálni egymással. Nagyon élvezem a dolgot.
A három hónap alatt két új ruhadarabra tettem szert. Egy fekete leggingsre (semmi bio, semmi fenntartható, de próbáltam jó minőségűt választani, hogy sokáig tartson) és egy hálóingre  (ez utóbbi biopamut).

Aztán jött valami hirtelen vágy az új ruhák iránt

Akármilyen praktikus is lett a kapszula, május elejére úgy éreztem, hogy kicserélnék dolgokat, vagy, hogy jó lenne néhány új ruha. Összességében nagyobb mozgástérre vágytam. Például van egy pólóm, amit már többször is felvettem volna, de nem tettem, mert nem volt beválogatva a tavaszi kollekciómba. Mivel elköteleztem magma a kapszula ruhatár mellett, nem csináltam semmit. Nem akartam csalni.
A hónap közepére még mindig nem múlt el ez az érzés, hát úgy döntöttem, ideje változtatni. Nem tudtam pontosan mit fogok csinálni... 

Terv nem volt, de belevágtam

Kipakoltam mindent a felső szekrényből (a mágikus helyről ahol az épp nem használt ruháimat tartom). Végignéztem őket. A legtöbbet fel is próbálgattam.
Szokás szerint, ment a lomtalanítós ládába néhány. Viszont most mindent, amihez kedvet éreztem, elől hagytam. A maradék, vagy szezonon kívüli ruhák pedig mentek vissza aludni.
Így történt meg az, hogy kb. 70 ruha, sál, cipő, kabát és táska állt hirtelen rendelkezésre. Dupla annyi, mint az előző hónapokban. Volt köztük sok olyan darab, amiben nem voltam teljesen biztos, mert szeretem őket, de nem a kedvenceim, így sosem kerültek bele a válogatásba, csak szomorúan ültek a felső szekrényben. Most, úgy döntöttem, kapnak egy esélyt bizonyítani.
Ez majdnem három hete történt. Azóta folyamatosan tűnnek el a ruhák a szekrényből. Vagy azért, mert már túl melegek, és nyári pihenőre kerültek, vagy találtam rajtuk lyukat, foltot, amit nem tudtam eltüntetni, vagy mert egyszerűen nem volt jó viselni őket.
Tartottam egy gyors számolást. Most 51 darabnál járok. (36 ruhadarab, 4 sál, 6 lábbeli, 5 táska). És vannak még kérdésesek: van olyan, amihez a három hét alatt hozzá sem nyúltam és nem is gondoltam rá. Hamarosan az ő sorsuk is eldől.
Még mindig azt vallom, hogy bizonyos dolgokat jó néha hagyni pihenni, mert kicsit belefáradhatunk. Így nem akarok mindent automatikusan a lomtalanítós ládába küldeni. Valaki csak aludni megy újra abba a bizonyos felső szekrénybe.
Volt egy különleges esetem is. Egy kedvenc farmerem, amit már nem tudtam hordani egy ideje, mert olyan szűk a szára, hogy nem bírtam ülni benne. Ő bizony egy kísérlet áldozata lett. Megpróbáltam "szakadt" farmert varázsolni belőle. Kiderült, hogy mivel nem is igazi farmer, hanem egy sztreccses akármi (nem nagyon vágom a divatnyelvet :D), így nem lesz szép szakadás rajta. Nagyon béna lett. A történet vége ez lett, hogy fogtam és levágtam az egész szárát, felhajtottam kicsit a maradék alját, odaöltögettem pár esetlen mozdulattal és tadááám, kész a legújabb shortom. Amire amúgy szükség is volt, mert az egyik régitől méretei(m) folytán épp el kellett köszönnöm.

Nyári kapszula kísérlet

Eddig sokat számoltam, és az alapján döntöttem el, milyen is legyen a ruhatáram, hogy hány darabot képzeltem el ideális mennyiségnek. Most nem akarok keretszámot, nem akarom túlszabályozni magam. Kicsit lazábbra veszem az egészet. A vezérelvem: amennyi jól esik. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.
A minimalizmus lényege számomra, hogy megtaláljam, mi az ami jó nekem, nem pedig az, hogy örökre korlátok közé szorítsam magam. Jó volt egy időre kipróbálni a 33 darabos ruhatárat, mert nagyon sokat tanultam belőle. Most azonban itt az ideje egy új kísérletnek: laza leszek. :D Ez nem könnyű feladat amúgy, mert eléggé odavagyok a tervekért meg a szabályokért. Kicsit furcsán érzem magam, hogy most az a terv, hogy nincs terv.

Mi lesz ennek a vége?

Lehet, hogy újra összevásárolok egy csomó ruhát és megint azon kapom magam, hogy reggelenként idegesen kotorászok a tömött szekrényben, hogy akkor mit is vegyek fel?
Nem hiszem. Nagyon sokat változott a szemléletem a több mint egy év kapszulázás alatt. Igazából abban reménykedem, hogy most már magától fog jönni, belső igényként, hogy ezen az úton maradjak.
A legújabb pinterestes inspiráció gyűjtésem nyilvánvalóvá tette számomra, hogy szeretnék néhány új dolgot, mert tömegével jelentek meg rajta olyan darabok, amikhez még csak hasonló sincs nekem. (Na jó, nem tömegével, de van 3-4 ilyen, azokról pedig nagyon sok képet gyűjtöttem.) Úgyhogy be fogok szerezni néhány új ruhát. Azaz, lehetőleg, inkább csak nekem újat. Főleg a turkálókat szeretném megcélozni. De semmi sincs kizárva. (Kivéve a Fast Fashion, mert épp Fast-Fashion Fasten vagyok.)

A te nyári kollekciód hogyan fest? :)

Nóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése